Esküvői idézetek, versek

Itt olyan általam kedvelt verseket, idézeteket olvashatsz, melyeket nem dob ki "szerelmes vers" vagy "esküvői idézet" keresésre az első 100-ban a Google, s persze van sok vers, amit szeretek az első százból, de ezeket máshol úgyis megtalálod.
Meghívóhoz illő idézeteket még a honlapomon találsz: http://www.grafittomeghivo.hu/idezetek2.html

Bár nem kifejezetten esküvői meghívóra kívánkozik, de szép. A Nobel-díjas lengyel költőnő verse.

Wisława Szymborska: Semmi sem történik...

Semmi sem történik kétszer
s nem is fog - ezért van végül,
hogy rutin nélkül születünk,
s meghalunk gyakorlat nélkül.

Mintha az élet legostobább
diákjai volnánk mi mind:
Nem ismételjük meg soha
múlt nyaraink, múlt teleink.

Nincsen két nap, mi hasonló,
ismételve éjeinket.
Nincsen két hasonló csók sem,
s két szem mélyén egy tekintet.

Tegnap, amikor valaki
hangosan kimondta neved,
úgy rémlett, az ablakon át
egy szál rózsa elém esett.

Ma, amikor együtt vagyunk,
fal felé fordítom arcom.
Rózsa? Mit jelent, hogy "rózsa"?
Egy virág? Vagy egy kő a parton?

Gonosz idő, miért vegyül
beléd e fölös félelem?
Vagy - tehát majd el kell múlnod.
Elmúlsz - ez is szép kell legyen.

Keressük a megegyezést,
mosolyogva, ölelkezve.
Holott csak úgy különbözünk,
mint tiszta víz két szép cseppje.

Pablo Neruda Száz szerelmes szonettjéből a 92. (anyukám Neruda kötetéből másoltam ki jó régen)

92.

Ha meghalok s te nem halsz meg, szerelmem,
szerelmem, ha meghalsz s én nem halok meg,
ne hagyjunk nagy teret a fájdalomnak,
hisz nincs nagyobb tér, mint ahol mi éltünk.

Szemet búzában, homokot homokban,
az idő, kósza víz, lengedező szél,
felkap minket, akár a könnyű pelyhet.
Lehetett volna, hogy sohase látjuk egymást.

E mezőt, ahol egymásra találtunk,
vissza kell adnunk, ó csöpp végtelenség!
De szerelmünk nem ér véget, szerelmem,

és amiképpen nem volt születése,
nem is halhat meg, mint a nagy folyó,
mely csak partjait és ajkait cseréli.

A következő verset barátom, Erika írta le évekkel ezelőtt, a ma olvasott igemagyarázat (Mai ige) juttatta eszembe: " Életünk okkal van egybeszőve másokéval; mindannyian létfontosságú szálak vagyunk egy másik ember szőnyegében."
A szerelem a legnagyobb takács:

Else Lasker-Schüler: Ein alter Tibetteppich

Deine Seele, die die meine liebet

Ist verwirkt mit ihr im Teppichtibet.

Strahl in Strahl, verliebte Farben,

Sterne, die sich himmellang umwarben.

Unsere Füsse ruhen auf der Kostbarkeit

Maschentausendabertausendweit.

Süsser Lamasohn auf Moschuspflanzentron

Wie lange küsst dein Mund den meinen wohl

Und Wang die Wange buntgeknüpfte Zeiten schon.

Magyarul, Tatár Sándor fordításában:

Else Lasker-Schüler: Régi tibeti szőnyeg

 Lelked és akit úgy szeret, a lelkem,
Egybe van szőve a szőnyegtibetben.

Sugár sugárban, szerelmes színek,
Csillagok, mik egymásért keringenek.

Lábunk alá e drágaság terül,
Számlálhatatlancsomótengerül.

Drága lámafiú, zöldmósusztrónusú,
Mióta, hogy ajkad s az enyém csókra gyúlt;
Kettőnkre milyen tarkánszőtt idő tanú?      

Szerelem, ahogyan Radnóti érezte....

Radnóti Miklós: Dicséret

Fénylő ajkadon bujdokló nap
a mosolyod, szelíden süt rám és meleg.
Hangodra kölyökként sikoltanak
a záporoktól megdagadt kis csermelyek.

Pillantásodtól nő a fű, kihajt
a száraz ág és tőled piroslik a vér.
Ha meghalsz, meghalok, porainkból
egyszerre sodor majd forgó tornyot a szél.

 

Minap, egy kedves ismerőssel való beszélgetés után, ismét elővettem Dsida-kötetemet. Bár elsősorban nem a szerelmi lírája miatt tartozik a kedvenceim közé, a Vallomás mellett nem lehet elmenni:

Dsida Jenő: Vallomás

Élek, mint szigeten.

Mindennap térdre kell

hullanom. Kivüled semmi sem érdekel.

Kihülhet már a nap,

lehullhat már a hold,

e zengő túlvilág

magába szív, felold.

Édes illatai,

különös fényei

vannak. És szigorú

boldog törvényei.

Mit máshol ketyegő

kis óra méreget,

itt melled dobaja

méri az éveket

s ha szólasz, mindegyik

puhán, révedezőn

ejtett igéd ezüst

virág lesz kék mezőn

és sóhajod a szél,

mely fürtjeimbe kap

és arcod itt a hold

és arcod itt a nap.

R. M. Rilke:

Liebeslied

Wie soll ich meine Seele halten, daß
sie nicht an deine rührt? Wie soll ich sie
hinheben über dich zu andern Dingen?
Ach gerne möcht ich sie bei irgendwas
Verlorenem im Dunkel unterbringen
an einer fremden stillen Stelle, die
nicht weiterschwingt,wenn deineTiefen schwingen.
Doch alles, was uns anrührt, dich und mich,
nimmt uns zusammen wie ein Bogenstrich,
der aus zwei Saiten eine Stimme zieht.
Auf welches Instrument sind wir gespannt?
Und welcher Spieler hat uns in der Hand?
O süßes Lied.

 S talán a legszebb magyar fordítása, Nemes Nagy Ágnes olvasatában:

Hogy tartsam lelkemet, hogy lelkedet
ne érintse? Hogyan emeljem át
más tárgyakat érinteni feletted?
Bár lelnék néki néma rejteket,
hol párjaként valami Elveszettnek
idegen csöndbe zárnám, mely tovább
nem rezdül, hogyha mélyeid rezegnek.
Mégis, mi minket ér, egybefogó
egy mozdulattal ér, mint a vonó,
mikor két húron egy hangot zenéltet.
Mily hangszerre vagyunk feszítve ketten?
Mily hang vagyunk mily játékos kezekben?
Ó édes ének.

 

  

 G. Hajnóczy Rózsa könyvében (Bengáli tűz) találkoztam először Tagore verseivel, számomra az egyik legszebb itt is szerepel, maga a költő mondja a csalódott és összetört Haimantinak:

 

"Hadd ismételje szívem végeszakadatlanul, hogy téged szeretlek, egyedül csak téged. Minden vágy, mely másra int, nappal, vagy éjjel, hamis és üres. Az éjszaka rejtve hordja sötét méhében a világosságot, így csendül meg tudatlan énem mélységében a kiáltás: téged szeretlek, egyedül csak téged."