Tátika vára

"Tátika, mint egy korona / Feltéve a tetőre,

Büszkén állott s nézett alá / A földre és időre..."

Kisfaludy Sándor sorai újból megelevenednek az elhagyott vár környékén:

 "Im! halljad, egy agg rege: 
Tátika  - most csak omladék,  
S vércse-lakta váráról,
S két fiatal magyar szívnek szerencsétlen sorsáról..."

Szegény Szántó Manczi és Rezy Sándor...
Igaz, Tátika váráról kevésbé szomorú regék is szólnak:  Lipták Gábor Csodatévő tó című elbeszélésében Gersei Pethő lánya, Klárika gyógyulásra és szerelemre talál a történet végén...
"A tátikai hegy alatt rőt színűre váltak az erdők, s itt is, ott is kigyulladt a szömörce lángvörös levele. A vár elhagyatott volt és üres, csak az őrség vigyázta a kapukat. A várnépből aki csak tehette, bent volt Keszthelyen, ahol hetedhét országra szóló dínom-dánommal ünnepelte gersei Pethő Gábor egyetlen leánya csodálatos gyógyulását és lakodalmát."

Kisfaludy regéjében viszont már az ősz is baljóslatú... S bár gyönyörű napsütésben érkeztünk a várhoz, a pusztulás látványa megidézte hangulatát.

"Késő ősz volt, Márton napja,
  Egy szomorú őszi nap;
Hamvas felhők között bujkált
  A melegét vesztett nap:
Szomorú volt a természet,
  Barna a letarolt föld;
Csak a mezőn volt remény-szín,
  Csak a vetés volt még zöld."